22. rész

Másnap sajnos vagy nem sajnos mennem kellett edzésre. Anyáék és Louis is kivételesen velem együtt keltek ma reggel. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk. A fiúkért és a családjukért apa elküldte a kocsikat, anya odarendelte a szakácsot, aki mindig főzött a céges és a családi összejöveteleken, a házvezető nőnk is soron kívül oda lett rendelve. Louissal még meghívtuk a kedvenc koktél mixerünket, aki a Világon a legjobb és legszebb koktélokat csinálja. Reggel mikor lementem az egyáltalán nem kicsi konyhába az már tele volt. A szakács és a segédei és anya sürgölődtek ott. A házvezető nőnk már nagyban takarított. Törölgetett, porszívózott elpakolt mindent a helyére. Apa a medence tisztítót és a kertészeket igazított el a hatalmas kertben. Akkora volt a felfordulás, hogy csak egy péksütit tudtam enni és azt sem a konyhában. Anyával annyi volt a reggeli köszönésünk, hogy egy gyors puszit nyomott az arcomra és már ment is vissza. Apának az üvegajtón keresztül intettünk egymásnak. Louissal tudtam csak pár szót váltani.
- Nick 7:30-ra jön. Minden cuccot ő fog hozni, a pult már elő van készítve a mixeléshez. Amíg nem leszek itthon addig tegyétek fel apuval a lámpákat meg a díszeket az egész hátsó kertben meg a hátsó medencénél. Az elsőnél szerintem nem lényeg annyira, esetleg egy pár égő sor és kész. Ha ezzel végeztetek akkor elkezdhetnétek felfújni a medencés cuccokat, de ha nem lesztek kész amikorra haza érek akkor majd segítek. Haza felé a lányokkal beugrom az innivalókért. - adtam ki az utasításokat Louisnak felfelé menet a lépcsőn és ez idő alatt elmajszoltam a pudingos tekercsemet.
- Értettem főnök asszony! - mondta tréfásan miközben úgy tisztelgett mint ahogy a katonák szoktak. - És magát el kell vinnem az edzésre? - kérdezte.
- Ne hülyülj már. De nem kell, mert Lottie apuja visz minket és majd ő visz el a cuccokért is. Utána meg haza is hoz minket és a csajokkal majd segítünk. - mondtam izgatott bátyámnak. A lépcső tetején egy puszit nyomott a fejem búbjára és mindketten elmentünk a szobánk felé. Nyár volt de ettől függetlenül Londonban még ilyenkor is elég hűvösek a reggelek, ezért ezt szettet választottam:

Felöltöztem a hajamat pedig szoros copfba fogtam. Amint kész voltam leszaladtam a nappaliba, mert Lottiék már bármelyik percben megérkezhettek és nem akartam elkésni az edzésről, mert akkor Mr. Brother leszedi a fejünket. Nem kellett sokat várnom, mert amint kisétáltam a kapuhoz már meg is érkeztek. A kapuból visszaintettem apunak és beültem a kocsiba. 

- Látom megy a sürgés-forgás nálatok. - jegyezte meg Lottie apukája, végig nézve a hosszú kocsi soron a házunk előtt.

- Ne is mondd. A konyha tele van a szakácsokkal, a kert meg a kertészekkel meg a medence tisztítókkal. Még Mrs. Smith is hozott takarítókat, akik besegítenek neki, mert azt mondta, hogy ilyen kevés idő alatt ekkora házat egyedül nem bír kitakarítani. - mondtam el azon emberek listáját, akik a vendégek fogadását készítik elő. 

- Ugye Nicket is meghívtátok. - kérdezte reménykedő hangon Vicky.

- Természetesen. Nélküle nem is lenne igazi a buli. - válaszoltam. 

- Anyu olyan menüt állított össze a szakáccsal...isteni lesz a kaja. Lesznek sütik meg minden. - áradoztam a kajákról.

- Képzelem, hogy Emily az ilyet nem aprózza el. - mondta Ella.

- Mindent tökéletesen akar látni mire ideérnek. Mindennek ragyognia kell és a helyén kell lennie. - mondtam.

- De azért gondolom te vagy olyan hú de nagyon nyugodt. - emelgette a szemöldökét Lottie.

- Viccelsz? Tisztára ki vagyok. Már nagyon várom, hogy itt legyenek. De már nem kell hozzá sok. - mondtam sejtelmes hangon az utolsó mondatot. Ezen jót mosolyogtunk és közben meg is érkeztünk.

- Megérkeztünk hölgyeim. Két óra múlva itt vagyok és mehetünk a cuccokért. - mondta Erick, miközben mi kiszálltunk a kocsiból. 

- Oké. - szóltunk vissza neki. Az öltözőben már mindenki ott volt átöltözve. Jellemző volt ránk, hogy mindig utolsóként értünk oda. Bementünk, köszöntünk és gyorsan átöltöztünk, ugyan is már csak 5 percünk volt kezdés előtt. Belépve a terembe Mr. Brother szúrós tekintetévek kerültünk szembe.

- Késtetek! - mondta, a szokottnál is morcosabb hangon.

- Mi? Nem is igaz! Pontosan hat óra van. - próbáltam vele ellenkezni, de semmi értelme nem volt, mert ő ugyan azzal a szúrós tekintettel nézett ránk. 

- De ááh. - legyintettem egyet és arrébb mentünk. Ez után gyötrelmes két óra következett. Nem tudom, hogy azért-e mert - ő szerinte - késtünk, vagy egyszerűen csak ilyen kedve volt. Két teljes órán keresztül sprinteltünk, fekvőtámaszoztunk, súlyzóztunk. Csak a jutalom lebegett a szenein előtt, ami nem volt más mint Harryék érkezése. Csak arra gondoltam, hogy ezt végig csinálom és húzhatok haza készülődni a fogadásukra. Levezetőként még futottunk tíz kört az épület körül és már mehettünk is öltözni. Csak vánszorogni tudtunk. Bevánszorogtunk az öltözőbe és lefeküdtünk a padokra. 

- Meg akarok halni!! - nyögte Caro.

- Nem érné meg. - nyögte vissza Vicky. 

- Akkor ki találkozna a fiúkkal? - kérdezte zihálva Ella.

- Ez az a fiúk! - ugrottam fel. - Mindenki talpra! Öltözni! Egy kettő. - noszogattam a lányokat és egy kicsit meglökdöstem lábammal, a földön fekvő Lottie-t.

- Csak öt percet kérünk. - szólt könyörgő hangon Lottie.

- Nincs öt percünk! - szóltam rájuk élesen. Majd mindenkinek megfogtam a ruháit és a tulajdonosához vágtam.

- Aúúú, hééé, naaa. - ezekkel a felkiáltásokkal jutalmazták tettemet, de nem érdekelt, mert ennek köszönhetően legalább - nehezen - de elkezdtek öltözni. Pár perc múlva mindannyian készen álltunk, szerencsére Erick már ott voltunk értünk. Bekászálódtunk az autóba és elindultunk a városba. 

- Meg se kérdezem, hogy mit csináltatok az edzésen. - mondta Erick. 

- Jól teszed! - mondta Lottie az apjának egy szúrós pillantás kíséretében. Erick elmosolyodott és újra az utat figyelte. A belvárosba vezető utat csöndben tettük, hiszen egyikőnknek sem volt ereje beszélni. 

- Meg is érkeztünk. - szólt nagyjából 10 perc múlva Erick. - Ki jön be velem? - kérdezte.

- Erick, te vagy a férfi. Mi most vagyunk túl egy nagyon brutál edzésen, szóval eljött a te időd. - mondta Vicky Ericknek. Kérlelően néztünk rá, ő pedig kis idő múlva beadta a derekát és végül egyedül szállt ki a kocsiból, az innivalókkal teli rekeszekért. Bepakolta őket a csomagtartóba és végre elindultunk haza felé. 8:30 volt ami azt jelentette, hogy alig maradt másfél óránk mindennel elkészülni, mert ha minden jól megy, akkor 10 körül mindenki ott lesz. Erick leparkolt a kocsifeljárón és beszaladt apuért és Louisért, hogy kipakolják a rekeszeket. Addig a lányokkal felmentünk a szobámba. Az egész földszinten isteni illatok terjengtek. Felmentünk a szobámba, ahol már minden ragyogott és a helyén volt.

A fürdéssel kezdtük, ezért mindenki bement egy-egy fürdőszobába. Megmostuk a hajunkat, megszárítottuk és nagyjából félóra múlva mindnyájan készen voltunk és ott ültünk a kanapémon. A lányok kipakolták a ruháikat amiket felfognak venni.  Mindegyik ruha nagyon tetszett! 

Lottie ruhája:  

Vicky ruhája: 

Ella ruhája:

Caro ruhája:

Végig néztünk egymás ruháján. 

- És te mit veszel fel Tika? - kérdezte Lottie.

- Fogalmam sincs. - mondtam szomorúan. 

- Akkor nagyon gyorsan keresnünk kell neked valamit. Már nincs sok időnk. - mondta Ella, mialatt a gardrób szobám felé lökdöstek. Bementünk a szobaszekrényembe, megálltunk középen és körbe néztünk. 

- Valami dögös kell, valami olyan ami mutat is valamit, de ugyanakkor sejtelmes is. - gondolkozott hangosan Vicky. Végül szétszéledtek és Lottie egy kék szoknyával, Vicky és Ella egy fehér csipkés felsővel Caro pedig egy kék topánkával tért vissza. 

- Na mit szólnál ehhez az outfitthez? - kérdezte Caro. 

- Nagyon tetszik! - néztem vigyorogva a lányokra, majd megöleltük egymást. Végül én ezt az összeállítást választottam az álom pasim fogadására: 

Felöltöztünk, kisminkeltük egymást, a hajunkat pedig úgy döntöttünk, hogy mindannyian kiegyenesítjük. Másik félóra múlva már teljesen készen álltunk a srácok fogadására. 

21. rész

Miután mindannyiunk gratulált a bátyámnak sajnos megint el kellett mennie. Már mindenkinek eldőlt, hogy kiesett-e vagy nem. Az összes tovább jutót összehívták és megint csoportokra osztották őket. Itt szerencsére már nem lehetett kiesni, ezért mindenki vidáman és gondtalanul ment oda, ahova küldték. Nem másért osztották szét őket mint, hogy mindenki megtudja, ki lesz a mentora. Mivel három mentor van, ezért három nagy csoport volt. A fiúk, a lányok és a csapatok. Három különböző hatalmas szobába küldték őket, ahova mi természetesen nem mehettünk be, hanem az előtérben kellett várakoznunk.
- Szerintem Louhoz fognak kerülni. - törte meg az izgatott csendet Ella. Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Miből gondolod? - kérdezte tőle Vicky.
- Nem tudom. Csak szerintem ő illene hozzájuk. Mármint a csapatokhoz. - magyarázta.
- Hát szerintem egyáltalán nem. - mondta fintorral az arcán Vicky.
- Szerintem se. A csapatokhoz valami erős kezű és szigorú valaki kell. Gondoljatok bele. Már ha csak Louisból indulunk ki. A csapatokat többet kell fegyelmezni. - mondtam el a véleményemet, az érvekkel együtt. - Szerintem Simon lenne a legideálisabb erre a feladatra. - Ella grimaszolt egyet, majd gyorsan elkezdte terelni a témát.
- Milyen jó lesz majd neked. - mondta titokzatos hangon, miközben emelgette a szemöldökét. 
- Ezt meg, hogy érted? - kérdeztem vissza gyanakodva.
- Hát a bátyád a kiszemelteddel van egy bandában. - mondta. Még jó, hogy a többiek elég távol voltak ahhoz, hogy ezt ne hallják. Szúrósan néztem Ellára. 
- Biztosan átfognak menni egyszer, kétszer. - szállt be a szekálásomba Caro. 
- És nagyobb esélyed lesz vele összejönni. Bár Louis nem hiszem, hogy engedni fogja, de majd mi segítünk. - biztosított támogatásukról Lottie. A szememet forgattam és sóhajtoztam.
- Jaj nem mondd már, hogy nem örülsz neki! - vágott enyhén karon Vicky. 
- Dehogynem örülök. Nagyon is. De nem akarok semmit elsietni. Először megakarom ismerni, és még az sem biztos, hogy be fogok neki jönni. - a lányok hitetlenkedve néztek rám.

~ Eközben Louiséknál:

Már mindenki nagyon izgatott volt. De talán mindenki közül az öt fiú volt a legizgatottabb, a legidegesebb. Az az öt fiú akiket egy órával ezelőtt rakott össze a három mentor és lettek egy csapat. Akik még csak alig egy napja ismerték egymást és mégis olyan közel érezték magukat egymáshoz, mintha évek óta barátok lennének. Akik gátlások nélkül hülyültek, beszélgettek, énekeltek együtt már most. Most is ezt tették. Elkezdték egymást megismerni. Beszélgettek mindenről. Ki honnan származik, vannak-e testvérei, a szüleikről és a munkájukról, a családi hátterükről. És mindeközben folyamatosan ugratták egymást. Arról nem is beszéltek, hogy vajon hogyan fogják  megszokni az új helyzetet, vagy egymást. Már meg is szokták. Elkezdték találgatni, hogy vajon ki lesz a mentoruk.

- Én Nocolet szeretném. - mondta Niall, egy kicsit álmodozó hangon.

- Nicolet mi? - kérdezte flegmán Zayn.

- Miért ne? Szerintem nagyon is jó lenne. - mondta Niall.

- Biztosan. - válaszolt Zayn.

- Szerintem a legjobb az lenne ha Simont kapnánk. - mondta Louis.

- Hát jobb lenne mint Nicole. - mondta Zayn, és ezáltal sikerült begyűjtenie egy szúrós pillantást Nialltől.

- Simon illene a legjobban a csapatokhoz, mert ide egy szigorúbb ember kell. És szerintem neki van a legnagyobb tapasztalata és a legtöbb befolyása. - fejtette ki véleményét Louis.

- És mi van Louval? - kérdezte Liam. 

- Ő nekem nem túlságosan szimpi. Nem tudom miért, de nem. - mondta Louis. Mindannyian egyet értettek abban, hogy hozzájuk Simon illene a legjobban, csak Niallnek voltak fenntartásai. De tovább nem agyalhattak, mert elkezdett nyílni az ajtó. Mindenki egyszerre kapta oda a tekintetét és izgatottan figyelte, hogy vajon ki lép be rajta. Pár másodpercen belül kiderült, hogy ki lesz a fiúk mentora. Az ajtón nem más lépett be mint akit mindannyian vártak. Simon Cowell!! A srácoknak tátva maradt a szájuk az örömtől. Amint Simon belépett, a csapatok elkezdtek sikítani és ujjongani. Majd miután felfogták, hogy ki áll előttük mindenki egyszerre indult meg, hogy megölelje, megpuszilja vagy kezet fogjon vele. A fiúk se tettek másképp. Miután mindenkinél kézről-kézre járt beállt a csapatok által alkotott körbe és beszélni kezdett. 

- Köszöntök mindenkit az X-faktorban. Remélem, hogy mindenki örül nekem, de ha nem az se nagy baj. Ilyen az élet. Na de a viccet félre téve, én mindenkinek nagyon örülök és sok szerencsét kívánok. Nagy meló vár rátok. Le kell engem nyűgöznötök a mentor házban, ahol csak én leszek, szóval sok szerencsét hozzá. Nem tudok annál többet mondani, hogy sok szerencsét. Most pedig mindenki mehet a családjához. - fejezte be a nem túl szívhez szóló beszédet. A csapatok egyszerre indultak meg a kijáraton át az előtérbe.

~ Az előtérben:

Előbb hallottunk meg a nagy trappolást, mint magukat a fiúkat. Louis bombaként robbant be közénk

ismét. 

- Na ki lett a mentorotok? - kérdezte izgatottan Ella.

- Simon! - mondta fülig érő szájjal, miközben engem és Eleanort ölelte. Egy nyertes mosolyt eresztettem Ella felé, aki csak tettetett sértödötséggel megrántotta a vállát és grimaszolt a szájával. Annyira el voltunk foglalva Louissal, meg azzal amit mesélt, hogy észre se vettük a többi bandatagot meg a családjukat, akik nagyjából mellettünk voltak egész végig, csak mi nem tudtunk a másikról. Akkor vettük észre egymást amikor Simon megjelent az aulában, és összehívta mind az öt fiút és családjukat. Megkért mindenkit, hogy menjünk vele. Bevezetett minket abba helyiségbe ahol az előbb még a csapatok voltak, arra várva, hogy megismerjék mentorukat. Nem értettük, hogy mit akar. Igazából zavarban is voltunk, kivéve a fiúkat. Ők öten önfeledten hülyültek együtt, miközben a családok idegenekként sétáltak egymás mellett. Mikor Simon becsukta magunk mögött az ajtót, mi pedig szétszóródva megálltunk a teremben és vártunk Simonra. Louisék álltak legelőre. Az öt fiú megint egymás mellett állt. Louis volt legszélen, Harry pedig mellette. A lányok lökdöstek, és én is megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy minél közelebb legyek Harryhez. Ezért odaálltam Louis baljára és átöleltem a derekát, ahogy nagyon sokszor szoktam, ő pedig az enyémet. Csak így lehettem a legközelebb kiszemeltemhez, minden más pozíció nagyon feltűnő lett volna. Mikor mindenki elhelyezkedett, akkor Simon elkezdte mondandóját.

- Ne haragudjanak, hogy így iderángattam Önöket illetve Titeket - a "titeket" szónál ránézett az ötös fogatra, és a csapat fiataljaira - De egy nagyon fontos dologról szeretnék beszélni. - értetlenül néztem össze Louissal. Mi lehet olyan fontos? 

- A fiúkról lenne szó. - mindenki érdeklődően figyelt a mentorra. - Mivel most lettek össze rakva egy csapatnak, ezért arra gondoltam, hogy valami csapat építő dolgot kellene csinálniuk együtt. Erre nekem van egy jó ötletem. Persze ez csak akkor lehetséges ha a fiúk és a szülők is beleegyeznek. - végig nézett rajtunk. 

- És mi lenne az? - kérdezte apu. 

- Az Mr. Tomlinson - nem lepődtem meg, hogy tudta apu nevét. A cége miatt szinte egész Anglia ismerte a nevét. De mégis amikor kimondta ezt a nevet mindenki csodálkozóan nézett felénk. - Hogy valakinél, akinél van elég hely és hajlandó ezt vállalni, annak a házában a fiúk összejöhetnének arra az egy hétre, amíg nem lesz a következő forduló. Megismerhetnék egymást, és a felkészülés is könnyebb lehetne. Mit szólnak hozzá? - fejezte be Simon. Alig kaptam hirtelen levegőt. Tátott szájjal fordultam a lányokhoz, akik nyilván ugyanarra gondoltak amire én. 

- Mi nagyon is benne vagyunk! - mondta a fiúk nevében Harry. A srácok sorban néztek a szüleikre, akik mind beleegyeztek. 

- Akkor már csak az a kérdés, hogy kinél. - tette fel a nagy kérdést Simon. 

- Nekünk hatalmas házunk, sok vendégszobával és fürdővel. Hozzánk jöhettek. Igaz apu, anyu? - mondta Louis. Mindenki apura nézett, mi ketten pedig elővettük a kérlelő arcunkat, ami mindig bejön. Bár most nem volt rá nagy szükség, mert nekik is megfordult a fejükben. 

- Természetesen. Mindenkit szeretettel várunk. - jelentette be apu. Azt hittem, hogy ájulok el. Harry egy teljes hétig ott lesz a házunkban pár lépésre tőlem. 

- És nem csak a fiúkat. A szülőket is nagyon szívesen látjuk, ha már a fiaink egy bandában énekelnek. - mondta anya. Ő már csak ilyen. Nagyon szeret mindenkit jól megismerni és nagyon gyorsan barátkozik, akárcsak Louis és én. 

- Ha nincs ellenükre, akkor adják meg a címüket és holnap reggel mindenkiért küldünk egy kocsit, ami mindenkit elhoz hozzánk. - ajánlotta fel apa. Senkinek sem volt ellenére. Úgy beszélték meg a nagyok, hogy holnap reggel 7-re mindenki háza előtt ott lesz egy-egy kocsi. A szülők egy, másfél napot fognak ott tölteni, mert menniük kell haza dolgozni. A fiúk viszont egy teljes hetet. Ennél szebben nem is alakulhatna az élet. Bevettek az Angol Válogatott Röplabda Csapatba a legjobb barátnőimmel együtt, a bátyám bejutott az X-faktorba most pedig az álom pasim ott lesz nálunk a szomszéd szobában, egy teljes héten át. Ennél szebbet nem is kívánhattam volna!

Remélem, hogy tetszik az új rész! Holnap megyek Szegedre meccsezni. Szurkoljatok! :) Lécci komizzatok ;) Köszönöm annak aki elolvassa ezt a részt! Ha van esetleg olyan olvasóm, aki ma írta a felvételit annak szurkolok és lécci írja le, hogy hogyan sikerült. ;) További jó hétvégét mindenkinek!!

Ezer puszi nektek: Niki    <3 :))

Sziasztok :)

Helló mindenki! Nem tudom, hogy mit csináltam de valamit nagyon elrontottam, ugyanis valamit beakartam állítani és valahogyan letiltottam a blogot és törlődött az e-mail címem is. :( De most megint itt van, csak új címen. Az összes rész ugyan az maradt. A 18. részt sajnálatos módon nem találtam, de annyira nem volt benne fontos dolog ezért átugrottam. Akik régi olvasóim, azokat megkérem, hogy olvassák továbbra is, komizzanak és iratkozzanak fel. Nagyon köszönöm amit eddig írtatok, a dicséreteket, a támogatást. Remélem, hogy itt is továbbra is az olvasóim maradtok ;)  A leendőbeli olvasóimnak is csak ezt tudom üzenni:)) Jó olvasást!

Puszi: Niki :DD <3

20. rész

A fiúk befejezték a dalt. A lányokkal  szorítottuk egymás kezét. Megkönnyebbültünk, hogy sikerült nekik és túl vannak rajta. De nem csak mi. Rajtuk is látszott a megkönnyebbültség. Leengedték a mikrofont és egy sort alkotva belekaroltak egymásban, úgy várták a zsűri véleményét.
- Hát srácok. - kezdte Nicole - Ez elképesztő volt. Amit összetudtatok hozni pár óra alatt. Csak gratulálni tudok. És meg kell, hogy jegyezzem, hogy nagyon jól csengett a hangotok együtt! - dicsérte őket. A fiúk összemosolyogtak és jobban szorították egymást. A következő Lou volt.
- Én sem tudok túl sokkal többet mondani, mint Nicole. Már előre sajnálom, hogy nem juthattok mindannyian tovább. - erre a megjegyzésre egy kicsit ők is és mi is összerezzentünk. Legutoljára maradt akitől mindenki a legjobban tartott. Simon.
- Tudom, hogy mindig mindenki tőlem várja a kemény kritikát, és mondanám is..de nem tudok. Csak annyit, hogy gratulálok és sok szerencsét mindnyájatoknak! - meglepődtünk, hogy Simontól is ilyen jó értékelést kaptak, de természetesen boldogok voltunk. A srácok boldogan, szinte ugrándozva jöttek le a színpadról. Sajnos még mindig nem jöhetett oda hozzánk. Meg kellett várni az eredmény hirdetést. De szerencsére már nem kellett sokat várni, mert ők megint a vége felénél voltak. Lement az a pár maradék csapat. Már nagyon izgatottak voltunk, egyikőnk sem tudott leülni. Fel alá járkáltunk, hol innivalót vettünk, hol ennivalót, csak hogy levezessük a feszültségünket. El sem tudtam képzelni, hogy vajon Louis mit érezhet, ha mi így vagyunk. Aztán végre lement az utolsó is. Amint bemondták, hogy mindenkit kérnek a színpadhoz, azonnal felugrottunk a plazma tévé elé. Most nagyobb csoportokra osztották őket. Nagyjából 10-15 ember volt egy-egy csoportban. Az öt fiú megint együtt volt. Ebből nekem az jött le, hogy vagy mindannyian tovább mennek vagy jönnek haza. A nagy csoportokat elkezdték felhívni. Pár embernek mondták a nevét, ők előre léptek és általában ők jutottak tovább. Nehéz volt látni, hogy a vesztesek milyen csalódottak, volt aki még sírt is. Amit megtudtam érteni. De azok, akik tovább jutottak, azokat öröm volt nézni. Ugráltak, sikítoztak, nevettek és öröm könnyeket hullattak. Belül azért imádkoztam, hogy Louisnak is ebben az érzésben legyen majd része. Négy csoport volt előttük. És akkor szólították őket. A lányokkal egymás derekába kapaszkodtunk. Én szó szerint reszkettem és a hideg is rázott. Louisék felmentek a színpadra és egy sorban megálltak. Az öt fiú egymás mellett állt, és fogták egymást mint mi. Nagyon jó volt őket így egymás mellett látni. Nagyon jól néztek ki együtt, öten. És Simon elkezdte olvasni a neveket. Felolvasott nagyjából öt nevet, akikre nem is emlékeztem, nem is láttam és nem is hallottam az előtt.
- Mind az öten megérdemelten jutottatok ide. Mindnyájan jó énekesek vagytok. De ez ide nem elég. Itt nagyon jónak kell lenni. - itt hatásszünetet tartott és végig nézett az öt emberen. - Sajnálom, de ez most nem sikerült. - közölte velük a rossz hírt, gyászos hangon. Az öt emberen látszott, hogy összeroskadnak. Nagy nehezen valamennyire magukhoz tértek, és lebotorkáltak a színpadról. Sajnáltam őket. De ennek azt kellett jelentenie, hogy Louisék mind az öten tovább jutottak. Pillangók voltak a gyomromban, úgy éreztem magam mint a válogatóm előtt. De sajnos csak kellett volna azt jelentenie.
- Fiúk, fiúk. - kezdett bele Simon, vészjósló hangon. - Nagyon jó énekesek vagytok mindannyian. - hangsúlyozta ki a "nagyon" szót. - Ilyen énekesekre lenne szükségünk. - Louison láttam, hogy legszívesebben ráförmedt volna Simonra, hogy mondja már. De sikerült fegyelmeznie magát. Mindannyian nagyon feszültek voltak.
- De nem vihetünk mind az ötötöket tovább, ezért úgy döntöttünk, hogy itt és most mindegyikőtöknek véget ér a verseny. - a fiúk összeomlottak. Elengedték egymást, és az arcukat a kezükbe temették. Sírtak. Én lefagytam. Nem bírtam megmozdulni. Annyira biztos voltam benne, hogy tovább fog jutni. Legalább Louis. Aztán belegondoltam, hogy milyen csalódás ez neki és, hogy mennyi időbe fog telleni ezt kihevernie. Az öt összetört, csalódott fiú, lement a színpadról a backstagebe. Ott álltak a vesztesek között, összeomolva. És én még mindig nem mehettem oda hozzá. Megvigasztalni, megölelni, megpuszilni. Megsemmisülten álltunk mindannyian a tévé előtt.
- Ez nem lehet igaz. Ez nem! - szóltam dühösen, a sírás határán, ahogy láttam a bátyámat.
- Sajnos de. - mondta apa lemondóan, és megölelt. És akkor az egyik x-faktoros férfi odament a kiesettekhez, egy kis papírral a kezében. Azt mondta, hogy aki hallja a nevét az mennyen vele. Mindenkinek reménykedőn felcsillant a szeme. Kivéve Louisnak, Liamnek, Harrynek, Niallnek és Zaynnek. Úgy néztek ki, mint akik teljesen lemondtak mindenről. Bennem is felcsillant egy kis szikra. Igazából nem tudom, hogy mire számítottam, csak valami olyat éreztem, hogy valami jó fog történni. Megfordultam a tévé felé, és belemarkoltam apa ingébe.
- Zayn Malik, Niall Horan, Liam Payne, Harry Styles és Louis Tomlinson gyertek velem. - ahogy kimondta a neveket, a fiúknak olyan sorrendben csillant fel a szeme. Én is reménykedő vigyorral néztem fel apára. Talán még van remény. A három mentor biztatóan mosolygott az öt megszeppent fiúra. Újra felsorakoztak a színpad közepén és izgatottan várták a következő lépést. Nicole szólalt meg.
- Köszöntelek titeket újra itt. Nagy fejtörést okoztatok nekünk. Abban mindannyian egyet értettünk, hogy nagyon jó énekesek vagytok, és valahogy meg kell titeket mentenünk. Mivel egyesével nem vihetünk tovább titeket, és mivel olyan jól hangoztatok együtt, ezért van nektek egy ajánlatunk. - a fiúk izgatottan és reménykedően néztek egymásra, és biztatóan szorítottak egymáson egyet.
- Csapatként tovább juthattok, ha ti is beleegyeztek, és vállaljátok így.  - fejezte be Nicole. A srácok egyszerre bólogattak és igeneztek, hisz mindenkinek nagyon is tetszett az ötlet. A szívemről egy hatalmas kő esett le. Örömömben sikítottam egyet, és beleugrottam apa nyakába. Az egész Louis tábor ugrált és tapsolt. 
- Akkor isten hozott titeket az X-faktorban. - mondta ünnepélyesen Nicole. A fiúk most öröm könnyeket hullattak. Szorosan ölelték egymást, ugráltak, kiabáltak. A színpadról lefelé menet hálálkodtak a zsűrinek. A színpadról leérve mindegyikőjük a családjához rohant. Louis sem tett másképp. Mint akit rakétából lődtek ki, úgy szaladt felém széttárt karokkal. Odaérve felkapott, megpörgetett a levegőben és eszméletlen szorosan ölelt. Aztán mindenkinél kézről kézre járt, miközben ezt az egészet vette a kamera, csak úgy mint a banda többi tagját. Nem is csoda, hiszen most alakult meg Anglia, vagy talán a Világ új fiúbandája.

Nagyon-nagyon köszönöm azoknak, akik eddig rendszeresen(és azoknak is köszönöm akik majd foják :P) olvasták és kommentelték a blogomat. Nagyon sokat jelent nekem. Kérlek titeket, hogy ha elolvastok egy-egy új részt, akkor írjatok komit, mert ebből tudom, hogy vannak olyanok akik olvassák és tetszik is nekik!  Ha minden jól megy, akkor minden hétvégén tudok majd hozni 1-2 új részt. Szerencsére nekem ebben az évben még nincs felvételi, majd csak jövőre lesz. Ha esetleg nem lesz új rész, az azért lesz mert meccsem van, de ezeket majd mindig kifogom írni. ;) 

Köszönöm a támogatását a kedves olvasóimnak. Legyetek jók, kitartást a héthez.

Puszi: Niki  <3 !!

19. rész

A játék közben mind a haton tudtuk, hogy mind benne vagyunk a csapatban, de ettől függetlenül mindent beleadtak és nagyon büszke voltam a lányokra. Büszke voltam, hogy nem lazázták el az egészet, és száz százalékosan odatették magukat. A játék alatt többször összesúgtunk, hogy vajon mi lehet Louissal és hogy vajon hol járhatnak. Mikor Mr. Brother lefújta a meccset már 11:30 volt. Louis pedig 12:00-kor kezd a csoportosban. Tudtam, hogy tovább jutott mert ha nem jutott volna tovább, akkor már itt lennének. Ezt beszéltük meg. Kivételesen meglettünk dicsérve, majd elköszöntünk és gyorsan mentünk ki az öltözőbe. Azaz, hogy csak mentem volna. Az ajtóban visszafordított Mr. Brother.
- Gyere csak. Te itt maradsz. - mondta. Én értetlenül néztem rá.
- Tudja nekem most nagyon sietnem kell. - próbáltam kihúzni magam.
- Nem baj. Ez most fontosabb bárminél. - mondta.
- De nekem a bátyámhoz kell mennem a válogatóra. Megígértem neki, hogy legalább a második fordulóra odaérek. - mondtam könyörgő hangon.
- Nem érdekel. Most itt maradsz, mert egy pár dolgot meg kell beszélnünk az átigazolással kapcsolatban. - mondta utasító hangon, amitől kirázott a hideg.
- De akkor a lányoknak miért nem kell? Ők is benne vannak a csapatban. - próbáltam menteni magam.
- Ők még nem hivatalosan. Még nincsenek hitelesítve, te viszont igen. - világosított fel.
- Akkor had hívjam fel Louist. - kértem.
- Jól van. 2 perc múlva az irodában. - mondta utasítóan. Kiszaladtam az öltözőbe és ököllel beleütöttem az ajtóba. A lányok kérdőn néztek rám, tudták, hogy ilyet csak akkor csinálok ha nagyon ideges vagyok.
- Mi történt Tika? - kérdezte aggodalmas hangon Lottie.
- Nem tudok menni. - rogytam le a sarokba és az arcomat a tenyerembe temettem.
- Mi az, hogy nem tudsz jönni? És egyáltalán hova? - csodálkozott Caro.
- Louishoz. Valamit el kell intéznem a bizottsággal az átigazolással kapcsolatban. - már a sírás határán voltam . Nem hittem el, hogy semmi sem jön össze. Louisról is lemaradok és Harryt sem láthatom újra élőben. Pedig már mindkettőt úgy vártam és készültem rá.
- De akkor miért csak te? - kérdezte Ella, és mindannyian lekuporodtak mellém a földre.
- Mert ti hivatalosan még nem vagytok a válogatottban, még hitelesíteni kell. De én már benne vagyok. Én ezt nem hiszem el. - egy könnycsepp folyt le az arcomon. - Se Louis, se Harry.
- Akkor most mit csináljunk? - tűnődött Vicky.
- Mi lenne? Ti elmentek és meg maradok, és amint végeztem felhívlak titeket és talán odaérek. Bár kétlem. Mondjátok meg Louisnak, és öleljétek meg helyettem is! - mondtam a lányoknak, majd visszamentem az irodába.

*

Louis csont nélkül vette az első akadályt. A zsűrinek ismét nagyon tetszett. De a dolog nehezebb része még csak most jön. Mindenkit beosztottak egy-egy csoportba, és minden csapat kapott egy-egy dalt amit igen rövid idő alatt kellett betanulniuk. A lányokért Caro apukája jött. Ott volt mindenki szurkolni Louisnak. Anyáék, El és a családja, Lottiék, Caroék, Vickyék és Elláék is. A csajok pont akkor értek oda, mikor befejezték a csoportokra osztást, és Louisnak volt pát perce odamenni a szurkoló táborához. Az újonnan érkezők szorosan megölelték és gratuláltak neki, majd szerencsét kívántak a következő fordulóhoz. Louis végig nézett a lányokon. Valaki hiányzott.

- Tika nem tud eljönni. - közölte gyászos hangon Lottie.

- Miért? - kérdezte kétségbeesetten Louis.

- Mert el kell intéznie pár dolgot az átigazolással kapcsolatban és Mr. Brother nem engedte el, titeket pedig nem ért el telefonon. - mondta Caro. Louis hirtelen szólni sem tudott.

- De azt üzeni, hogy legyél ügyes nagyon szurkol neked. Ezerszer csókoltat és amint végez rögtön jön. - próbálta helyre hozni Lout Ella. Louis kétségbe volt esve. Még sose csináltunk ilyen fontos dolgot egymás nélkül. 

- És kikkel kerültél egy csoportba? - próbálta elterelni Louis figyelmét anya. Louis összerázkódott, ahogy feleszmélt.

- Vele - mutatott egy szőke hajú srácra - azt hiszem Niallnek hívják. Vele - mutatott egy fekete hajú, kicsit olyan arabos beütésű fiúra - ő Zayn. - majd a tekintete bejárta az egész termet mire megtalálta, a maradék két tagot. Az egyikük egy Justin Bieber hajú srác volt, ő volt Liam. A negyedik srác egy torzonborz, göndör hajú, maga fiú volt. Harry! Esett le a lányoknak mikor meglátták. Izgatottan összenéztek. Összehívták a csapatokat, és mindegyik csapat keresett magának egy nyugodt kis helyet, ahol betanulhatják a számot. Persze szigorúan távol a szurkoló táboroktól. 

*

Ültem benn az irodában az edzőmmel és a bizottság tagjaival. Ők mindenféléről beszéltek hol nekem, hol pedig egymásnak. Egyáltalán nem figyeltem rájuk. Csak az órát figyeltem és legszívesebben kirohantam volna, és meg sem álltam volna Louig. De nem tehettem. Nyamvadt egy óra múlva végre befejezték az ostoba fecsegésüket és én mehettem. Hívtam apát, hogy valaki jöjjön értem, miközben öltöztem. Még volt egy teljes órám, de a londoni forgalom kiszámíthatatlan. Apa jött értem. Nagyon gyorsan odaért, de nem érdekelt, csak bepattantam a kocsiba.

- Taposs a gázra apukám! - mondtam köszönés nélkül. 

- Mit akartak? - kérdezte apa.

- Szinte a semmiről fecsegtek egy órán keresztül. Hogy majd mit kell tennem, milyen meccsekre megyünk meg ilyenek. Csupa olyan dologról, amiről bármikor máskor lehetett volna. - válaszoltam idegesen, miközben folyamatosan az órát néztem.

- Nyugi odafogunk érni. - próbált nyugtatni apu. 

- Remélem. - fújtam ki a levegőt. Mikor apa leparkolt, meg se vártam, hogy leállítsa a motort, csak kipattantam és szaladtam be, apa pedig utánam. Megláttam a többieket és odarohantam.

- Volt már? - kérdeztem fújtatva.

- Most jönnek. Kb. 5 perc.  - mondta izgatottan Ella. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. És akkor megláttam Louist. Az egyik ott dolgozó férfi vezette őket a színpad felé. Amikor megláttuk, mindannyian integettünk neki, ő pedig vissza. Már nem mehettem oda megölelni őt, mert szoros volt az idő és nekik menniük kellett. Annyira volt csak lehetőségem, hogy mutassak neki egy szívet és küldjek neki egy puszit. Ezek után vettem csak észre, hogy kivel van egy csapatban. Leesett az állam. 

- Nem is mondtátok, hogy Harryvel van együtt. - fordultam a lányokhoz. 

- Csak, hogy ne idegeskedj jobban. - mondta Caro. Izgatottan összemosolyogtunk. A fiúk felmentek a színpadra. Elkezdtek énekelni. Mindegyikőjüknek nagyon jó hangja volt. És amikor elkezdtek együtt énekelni..egyszerűen hihetetlenül szépen hangoztak együtt. És nem csak nekünk tűnt fel, hanem a zsűrinek is, mert össze-összesúgtak és elismerően mosolyogta meg bólogattak. Nagyon szépen összehozták, ahhoz képest, hogy alig pár órájuk volt rá. A hideg futkosott a hátamon  és libabőrős is lettem. Azt hiszem ezt kell érezni, ha valami nagyon jó hangú énekest hallunk.

18. rész

Hatalmas sajnálatomra ezt a részt nem találtam meg...:((( De annyira fontos dolgok nem voltak benne, szóval ezt átugrom..:'(

17. rész

Vasárnap. A hét kipihenése még a nyári szünetben is. Vasárnaponként nincs edzés, ezért általában csak fekszek, alszok, tévézek, vagy ha suli van akkor egy kicsit tanulok is. Olyan 10:00 körül ébredtem fel. A lányok még mindannyian aludtak, ezért csendben lementem a földszintre. Ahogy mentem le a lépcsőn az ablakból megláttam apuék kocsiját. Nagyon megörültem, mert reménykedtem, hogy apának már sikerült valamit intéznie a lányokkal kapcsolatban. Izgatottan mentem le. Apa még kávézgatott, anya pedig elkezdte kipakolni a szennyes ruhákat a bőröndökből. 

- Jó reggelt! - köszöntem, miközben ugrándozva tettem meg az utolsó fokokat. Odaugrottam apához és egy puszit nyomtam az arcára.

- Szia hercegnőm. - köszöntött apa, mosollyal az arcán és megölelt. 

- Szia kicsim. - lépett be anya a konyhába. Vele is megöleltük és megpusziltuk egymást. 

- Milyen volt az út? - kérdeztem.

- Maga az út szörnyű. Mindegyik repülő késett és minden hova késve érkeztünk. - mondta anya.

- És mi van az üzlettel? Sikerült? - kíváncsiskodtam.

- Természetesen. Azzal minden simán ment! A Tomlinson vállalatnak senki sem tud ellen állni. - büszkélkedett apa.

- Ha te mondod. - hagytam rá. 

- És itthon minden rendben volt? - kérdezősködött anya.

- Persze. Mint mindig. Mindennap ugyan úgy telt. Elmentünk reggel az edzésre, haza jöttünk és medencéztünk vagy valami ilyesmi, aztán megint elmentünk és délután is csak tunyultunk.  - mondtam.

- Gondoltam, hogy nem fogtok mást csinálni - mondta apa bazsalyogva.

- A lányok még alszanak? - kérdezte anya.

- Igen, mindannyian. Meg a fiúk is. De azért már kezdheted a reggelit. - mondtam, és egy pohár  narancslével elindultam felfelé, hogy gonosz módon felkeltsem a lányokat. 

- Tika, majd a szennyeseidet tedd ki fürdőbe, mert majd ma jön a takarítónő, és ne akkor kelljen! - szólt utánam anya.

- Oké. - válaszoltam. A lépcső aljánál megálltam, mert eszembe jutott, hogy miért is akartam apával annyira beszélni. A beszélgetés alatt el is felejtettem. Hiába, kómásan nem vagyok jó semmire. Visszafordultam, és mikor anya kiment akkor megkérdeztem apát.

- Apu figyu. Sikerült már valamit intézned a lányok ügyében? - kérdeztem.

- Jaj tényleg. Ki is ment a fejemből. Hiába, kómásan nem vagyok jó semmire - kapott a fejéhez. Hiába, egy család vagyunk. - Na szóval az van, hogy hétfőn tudják őket megnézni. Már beszéltem Mr. Brother-rel és meccsezni fogtok holnap. Igazából csak formaság, mert ha anélkül vennék be őket, hogy megnézték volna, akkor elindulnának a találgatások, és ezt nagyon nem szeretném. - magyarázta. 

- Szuper vagy apu! - ugrottam fel a székemből és megöleltem. - De várjunk csak. Azt mondtad, hogy hétfő? A holnapi hétfő? - kérdeztem.

- Igen. - válaszolta.

- De hát az Louis... - kezdtem bele, de apa közbevágott.

- Igen, tudom, hogy a bátyád válogatása és mindannyian ott szeretettek volna lenni, de másképp nem lehet megoldani. Vagy holnap vagy semmikor. - világosított fel.

- De valahogy csak meg lehet oldani. - néztem kétségbeesetten apára.

- Hát a szövetség emberei 10-re mennek, Louis is akkor kezd. De a második felvonásra odaérhettek. - gondolkozott hangosan.

- Arra a csoportosra? - kérdeztem.

- Ahha - válaszolta.

- Jól van. Majd beszélek mindenkivel. - ezzel megfordultam. és elindultam vissza a szobámba. A lányok már ébren voltak. Először várni akartam a jó hírrel amíg felébrednek, de nem bírtam tovább magamban tartani. 

- Jó reggelt napfények. - köszöntöttem őket jó kedvűen és izgatottan.

- Neked meg mitől van ennyi energiád vasárnap reggel? - kérdezte Vicky kómás hangon.

- Van egy nagyszerű hírem, amitől garantáltan nektek is lesz! - mondtam vigyorogva.

- Na arra kíváncsi leszek. - szólt hitetlenkedő hangon Ella. De azért mindannyian felültek és kíváncsian néztek rám.

- Na szóval az van, hogy tudjátok beszéltünk róla, hogy milyen jó lenne ha együtt mehetnénk a válogatottba. -kezdtem.

- Igen. És? - türelmetlenkedett Lottie.

- És, apa elintézte, hogy titeket is megnézzenek. - mondtam fülig érő szájjal. Egyből mindenkinek eltűnt a szemből az álmosság. Mindenki izgatott lett.

- Ez akkor azt jelent, hogy van esélyünk bekerülni? - kérdezte Caro.

- Nem. - mondtam. Láttam, hogy mindegyikük értetlenül néz rám. - Ez azt jelenti. hogy benne vagytok a válogatottban! - mondtam.

- Mi?? Akkor minek jönnek minket megnézni? - értetlenkedett Caro és a többiek is értetlenül néztek rám.

- Csak formaság, azért hogy ne legyen belőle találgatás meg ilyenek. Apa meg Mr. Brother elintéztek mindent. Nektek csak hétfőn meg kell jelenni az edzésen és játszani. De azért normálisan! - világosítottam fel és figyelmeztettem a csajokat.

- Még szép! - mondta izgatottam Vicky. Majd megöleltük egymást.

- Hétfő a válogató napja. - bújt ki az ölelésből Ella. 

- Az edzésre 10-re jönnek majd, ezért csak a második menetre fogunk odaérni. - mondta egy kicsit szomorkásan. 

- Arra a csoportra osztásos izére? - kérdezte Caro. Bólintottam. Mindannyian egy kicsit csalódottak voltunk, de ez volt az ára annak, hogy mind együtt maradhassunk.