Az ébresztő óra most is - mint mindig - reggel ötkor csörgött. Nagyon utálok korán kelni, de a reggeli edzések miatt kénytelen vagyok. Csak elhagyni a kényelmes, pihe-puha ágyamat a nagyon nagy kihívás. Utána már minden könnyen megy. Ilyenkor, reggelente már nem kel fel velem senki, csak ritkán ezért egyedül indulok el.
Kivéve ma! A mai nap megváltoztathatja az egész család életét! Ma talán meg lesz az eredménye 9 évnyi kemény edzéseknek és a rengeteg erőfeszítésnek. Ugyan is ma nem más van mint a Válogatás. 16 évesen hatalmas dolog lenne ha bekerülnék az Angol válogatottba, de minden esélyem meg van rá. De nem csak ezért olyan izgatott ma mindenki. Az Angol X-Faktor ma indul és a bátyám, Louis úgy döntött, hogy végre elindul. Szerintem csodás hangja van és minden esélye meg van. 10 éves kora óta énekel és most 20. Már megérdemelné a sikert, amire olyan rég vár!
Loui-val a lépcső tetején futottunk össze.
- Jó reggelt hugi! Izgatott vagy? - Kérdezte, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Neked is bátyuskám! Még soha életemben nem voltam ilyen izgatott. - mondtam és viszonoztam az előbbi puszit. - És képzeld, hogy a válogató 6 órától 11 óráig tart és így eltudok menni téged megnézni!!
- Ez nagyszerű!!
Időközben leértünk a lépcsőn és bementünk a konyhába, ahol Anyu és Apu már csinálták a reggelit.
- Jó reggelt! - mondtuk szinte egyszerre.
- Jó reggelt, drágáim! Hogy aludtatok? Nagyon izgultok? Én már nagyon. - Kérdezte Anya, tisztára felpörgött állapotban. Hajlamos jobban izgulni, mint mi. Apa csak mosolygott és adott egy-egy puszit mindkettőnknek. Ő mindig nyugodtnak tűnik, bár mi tudjuk, hogy ilyen helyzetekben belül majd kiugrik a bőréből.
Gyorsan megreggeliztünk, felkaptuk a cuccainkat, beültünk a kocsiba és már indultunk is az én válogatásomra. Mikor odaértünk a csarnokhoz összerándult a gyomrom és hirtelen hányingerem is lett. rájöttem, hogy jobban félek mint ahogy azt gondoltam. Louis ezt megérezhette, mert megszorította a kezemet és bátorítóan rám kacsintott.
- Nos, hát itt vagyunk. - mondta Apa a maga kimért stílusában. Szótlanul kiszálltunk a kocsiból, Apa kivette a cuccomat a csomagtartóból és elindultunk a bejárat felé. Louis átölelte a vállamat. Ez mindig megnyugtatott, most is. Az edzőm már ott várt rám.
- Na végre. Azt hittem, hogy már sose érsz ide. Na gyors iramban indulj és öltözz, mert 10 percen belül kezdünk. - mondta az ő szigorú stílusában. Felmentem az öltözőbe, addig Anyáék leültek a lelátóra. Amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a névre szóló edzős pólómat, a szabvány méretes rövid nadrágom ( ahogy Loui mondja: picsavillantós), a térdvédőim és belenéztem az öltöző igencsak lestrapált tükrébe. Megmostam az arcom hideg vízzel és belenéztem a saját szemembe.
- Latika Fay megtudod csinálni!! - suttogtam a saját arcomba. Végül elindultam, le a lépcsőn...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése