- Ez az a tehetséges lány akiről beszéltem nektek. - mivel elég befolyásos ember volt. és már rengeteg él sportolót kinevelt senki sem mondott neki ellent. Ezek miatt az okok miatt kellett nekem még jobban teljesítenem és 120%-ot teljesíteni mindig. A bírák csak végig mértek és annyit mondtak, hogy:
- Oda fogunk figyelni. - majd arrább mentünk. A csapatokat már előre megcsinálták és már szólítottak is.
- Nézd Latika! - mondta olyan hangon ahogy én még sose hallottam. - Ezért a napért küzdöttél. Most végre itt van és nem szúrhatod el! Én tudom, hogy képes vagy rá! Te vagy az én utolsó nagy dobásom, már öreg vagyok, nem lesz még egy ilyen tehetséges lány. Most pedig hajrá. Mindenkit kértem, hogy rád fokozottan figyeljenek. Megértettél? - Én annyira izgultam és annyira meghatott amit mondott, hogy csak egy kis halk "Igen" jött ki a számon. Felálltam a pályára. Még egyszer, utoljára felnéztem a lelátón ülő családomra. Láttam rajtuk, hogy mint mindig, most is nagyon izgulnak és szorítanak nekem. A játék elkezdődött. Én kezdtem egy ász nyitással. Azt hiszem hatot nyithattam zsinórban, míg végre a labda visszajött hozzánk a másik térfélről. Miután először beleütöttem a labdába már minden rendben volt. Nem féltem, nem izgultam. Csak a labdának éltem. És minden tökéletesen ment. Minden érintés, ütés, vetődés. És mindenki tapsolt mikor befejeztük a játszmát. Mire lementem a pályáról már Apáék is ott voltak lenn. Hagyták, hogy először azok az emberek gratuláljanak akik majd döntenek a sorsomról. Rengeteg emberrel fogtam kezet, és rengetegen gratuláltak. Aztán jött az edzőm, láttam a szemén, hogy mindjárt elsírja magát. Még sosem láttam őt így. És végül jöhetett a családom. Louis felkapott és pördült velem egyet. Mosolygott. Nagyon boldog volt.
- Nagyon-nagyon büszke vagyok rád! Nagyon ügyes voltál! - adott egy puszit.
- Kislányom. szívem. Nagyon büszkék vagyunk rá...- már a mondatot se tudta befejezni, mert elcsuklott a hangja. Csak szorosan megölelt és elsírta magát. Ekkor én se bírtam tovább, és egy könnycsepp csorgott le az arcomon. Loui azonnal letörölte. Apának nem is kellett semmit se mondania már abból értettem mindent ahogy rám nézett. Apu sosem beszél sokat. De nem is kell neki, hisz ismerem minden egyes kis rezdülését, a reakcióiból többet megértek mintha bármit is mondana. Louis is ilyen. A mi családunkban a nők beszélnek többet.
Ez után még játszottam több meccset. Annyira jól éreztem magam, hogy észre se vettem, hogy hogy elszaladt az idő. Már 10:15 volt. Én már nem játszottam többet és majd csak pár nap múlva értesítenek az eredményről. Gyorsan felmentem és átöltöztem. Alapjában én is és a bátyám is a divat szerint öltözködünk. Az X-Faktor válogatójára is ebben a szellemben választottunk ruhát. Én elhoztam a ruháimat a válogatóra és már öltöztem is. Ezt a szettet választottam:
Louis pedig ezt:
Zoknit egyikőnk se hord soha. Ez olyan mint egy fóbia. Felöltöztem, kiengedtem a hajam és kész voltam az indulásra. Anyáék már az ajtóban álltak és az edzővel beszélgettek. Mikor odaértem már pont köszöntek el, így hát én is köszöntem és mondta, hogy holnap az edzésen találkozunk.
- Mit beszéltetek az edzővel? - kérdeztem kifelé menet.
- Csak megdicsért, hogy milyen ügyes voltál és beszélt egy kicsit arról, hogy mi lesz ha bevesznek a csapatba. - mondta Apa. Ez büszkeséggel és félelemmel töltött el.
- Na de most már az én szereplésemnek vége. Beszéljünk Loui-ról. Izgulsz? - kérdeztem, bár tudtam a válaszát.
- Hááát..már nagyon várom, hogy a színpadon lehessek. És igen, nagyon izgulok!! - átölelte a vállamat és magához húzott. Beültünk a kocsiba és elindultunk Louis nagy esélye felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése